Novemberben több fontos, jelentős bolygó is helyzetet vált a védikus asztrológia szempontjából. Ennek hatásait biztosan meg fogjuk érezni. Erről szeretnék most írni, hogy ezekre fel tudjunk készülni és jobban tudjuk kezelni majd azokat.

A legnagyobb jelentőségű változást a Jupiter hozhatja nekünk, amely november 5-én jegyet váltott és a Skorpióból átlépett a Nyilasba, ahol ezt megelőzően 1 évig tartózkodott. Mivel a Skorpió egy vizes jegy és a víz az érzelmeket szimbolizálja, ebben az elmúlt 1 évben sok olyan helyzeten mehettünk keresztül, ami érzelmileg megdolgoztatott minket.

A Skorpió a lelki elmélyülésről, spiritualitásról, az elengedésről, a változásokról, a változtatásról is szól, továbbá a szenvedélyeinkről, a pénzügyeinkről, a szexualitáshoz való viszonyunkról.

Mindegyik téma elég mélyreható, ezért az elmúlt évben kaphattunk ezekben megtapasztalásokat, ugyanis a Jupiter a Guru, a bölcs tanító szimbóluma, aki tapasztalásokon keresztül tanít önmagunk megismerésére.

 

Ezeket a tapasztalásokat a konkrét élethelyzeteken keresztül azért érezhettük nehéznek, mert érzelmileg hatottak ránk. És mindaz, amit az érzéseinken keresztül élünk meg, lehet nagyon szenvedtető, fájdalmas és gyötrelmes, főleg ha le kell zárni valamit, el kell engedni valakit, ha változtatni kell az eddigi hozzáállásunkon, életfelfogásunkon.

 

A munkám során a hozzám fordulóknál pontosan ezt láttam, hogy sok mindenki élt meg ebben az időszakban kapcsolati kríziseket, társak elengedését, válást, munkahelyvesztést, lakhelyváltásokat, haláleseteket. Továbbá olyan változásokat, akár a gondolkodásmódban, akár az életkörülményeiben, amik érzelmileg nagyon megdolgoztatták.

Hogy kinek mit kellett megtapasztalnia, az a saját életútjától függ, de a személyes horoszkópok egyértelműen mutatták számunkra ezeknek az élethelyzeteknek a lehetőségét.

 

Ezért most érdemes visszatekinteni az elmúlt 1 évre (2018.októbertől-2019. októberig) és végiggondolni, hogy milyen átalakulásokon mentünk keresztül, milyen helyzetek voltak, amik érzelmileg megviseltek.

Mi változott meg az életünkben?

Egyrészt  megnyugodhatunk, hogy ennek most volt itt a helye, ideje, mert ahhoz kaptunk felsőbb támogatást, hogy ezeket a terheket ne kelljen tovább cipelni. Hiszen most volt itt a megfelelő idő a változtatásra, elengedésre, arra, ami már nem szolgált minket.

Másrészt levonhatjuk belőle a következtetéseket, hogy mit kellett ezekből az érzelmileg nehéz helyzetből megtanulnunk, hogy a jövőben azzal már ne legyen dolgunk. Vagyis hogy könnyebbé válhasson az életünk.

 

Ennek az elmúlt évnek az is egy nagy tanulsága és áldása lehet, bármennyire is nehéz volt bárkinek, hogy ha foglalkoztunk magunkkal, akkor most lehetőséget kaptunk az elmélyülésre, a már nem működő mintáink átalakítására, belső lelki érési folyamataink elmélyítésére, és önmagunk, reakcióink megértésére. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy a jövőben sokkal tudatosabban tudjuk kézben tartani a saját életünket.

 

Novembertől a Jupiter azonban megérkezett a Nyilasba, ami a saját jegye. Ez azt jelenti, hogy itt elég jól érzi magát és ez számunkra is kedvező hír, mert hozhat egy kis fellélegzést, megkönnyebbülést a fáradságos érzelmi év után.

 

Mit jelent ez nekünk a gyakorlatban?

A Nyilashoz tartozó témák arról szólnak, hogy miben hiszünk, mi az, ami az igazságot jelenti nekünk, mi az a szellemi út, erkölcsi tartalom, amit élni szeretnénk, mit jelent nekünk a spiritualitás, a vallás, milyen nyitottan és optimistán tudjuk látni a világot. Szól emellett az apai oldalról is, az apánkhoz, saját apai minőségünkhöz fűződő viszonyunkról.

Most a Jupiter ezekben a témákban hoz nekünk majd helyzeteket, ezekben kell tapasztalatot szereznünk.

Mivel itt most egy tüzes jegyben vagyunk, ezért felerősödhetnek a szélsőségek, főleg abban, hogy miben hiszünk. Akkor is, ha valaki ateista, akkor is ha hívő, vagy spirituálisan gondolkodó.

 

Ezen túlmenően mindenkinél azt az életterületet hozza előtérbe a megtapasztalásokon keresztül, ami a saját horoszkópjában érintett terület, téma.

Ha valakinél pl. itt van a párkapcsolatra utaló bolygóállás, akkor neki ebben a témában lehet most tapasztalásokra számítani, például abban, hogy mi az a kapcsolati minőség, amiben ő szeretne élni, ki az a társ, akiben hinni tud, akivel ugyanazt az erkölcsi értékrendet tudja képviselni.

Vagy ha valakinél ez a munka területét érinti, akkor arra kaphat most rálátást jobban, hogy az a munka megfelel-e az ő igazságérzetének, elképzelésének, amiben ki tud teljesedni.

Testi szinten ide tartozik a máj, hasnyálmirigy, cukorháztartás, így érdemes most a táplálkozásra jobban odafigyelni, főleg a súlyproblémákkal küzdőknek.

 

A másik fontos bolygóváltozás a Merkur helyzetéből adódik. Október végén érkezett meg a Skorpióba. Mivel a Merkurhoz tartozó jelentéstartalom a racionalitás, értelem, információk átadása, így október utolsó napjaiban kaphattunk egy rálátást, megértést racionális szempontból is az elmúlt év intenzív történéseire.

Ha még nem tetted meg az elmélyülést önmagadba, most sem késő.

November elejétől azonban retrográd helyzetbe került, majd november 8-tól vissza is tér a Mérlegbe. Ez azt jelenti, hogy ha a párkapcsolatunkban, egyéb kapcsolatainkban még nem rendeztünk le valamit, akkor erre most lehetőséget kaphatunk.

Érdemes ebben a hónapban jobban odafigyelni a kommunikációnkra, hogy egyértelműen azt fejezzük ki, amit gondolunk és érzünk belül, anélkül, hogy a másikat kritizálnánk vagy bántani akarnánk, mert ez előtérbe kerülhet most.

Felerősödhet továbbá a külvilágnak való megfelelési kényszerünk, és az ennek hátterében álló önértékelési problémák. Ezekre is kaphatunk most helyzeteket, amiben tapasztalhatjuk, hogy hogyan törekedjünk annak megvalósítására, hogy egyenrangú félként éljünk a társunk mellett, ahelyett hogy kishitűségünk miatt alárendelődnénk.

November 21-től véget ér a Merkur retrográd, hátráló időszaka, így könnyebbé válik majd a kommunikáció és harmonikusabbnak érezhetjük a kapcsolatainkat.

 

November 10-én a Mars is megérkezik a Szűzből a Mérlegbe és itt is marad egy ideig. Ez azt jelenti nekünk, hogy kaphatunk egy kis erőt, kezdeményezőkészséget, tisztább iránylátást ahhoz, hogy a kapcsolatainkban hogyan tegyünk rendet, milyen irányba induljunk el a vágyaink megvalósítása felé, amiben igazán hinni tudunk.

 

Még egy bolygóváltozás hatására szeretném felhívni a figyelmet. November 16-ig a Nap a Mérlegben pihenget, ami számunkra nem annyira kedvező, mert nem érzi itt túl jól magát. Ez a gyenge pozíció azt jelenti nekünk, hogy felerősítheti az önértékelési problémákat, kishitűséget, önbizalomhiányt, amit ilyenkor sokan azzal kompenzálnak, hogy a külvilág felé erősnek mutatják magukat, de legbelül azt érzik, hogy tele vannak feszültséggel. Érdemes jobban odafigyelni most magunkra és tenni azért, hogy ez a belső szorongás, stressz ne vegye el a kedvünket.

November 17-től a Nap továbbhalad a Skorpióba, ahol már sokkal jobban érzi magát. Több erőt, vitalitást érezhetünk majd magunkban, felerősödhet a szexuális kisugárzásunk is.

 

Összegezve a leírtakat novemberre:

  • Leszűrhetjük és megérthetjük annak tanulságait, amit az előző hónapban érzelmi síkon megtapasztalhattunk.
  • Előtétérbe fog kerülni annak megtapasztalása, hogy miben hiszünk, mi az igazán fontos a számunkra.
  • Ami még nincs rendezve párkapcsolati szinten, az most megoldást kaphat.
  • Önbizalom, önértékelés témákban is léphetünk előre, ha dolgozunk magunkon.

 

Ha pedig úgy érzed, támogatásra lenne szükséged, akkor örömmel várlak egyéni horoszkóp elemzésre.

szeretettel: Fatime