Itt van egy új év, új lehetőségekkel és kihívásokkal. Biztosan fog hozni ez az év is új megtapasztalásokat. Ehhez egy segítség lehet az asztrológia, amely egy lehetőség arra, hogy válaszokat kapjunk a kérdéseinkre.
Most januárban is izgalmas hatásokra számíthatunk.
Az egyik ilyen változás, hogy a védikus asztrológia számítása szerint a Mars december végén megérkezett a Kosba és itt lesz február végéig. Ennek az a jelentősége és kedvező üzenete számunkra, hogy itt a Mars jó helyen van, tehát minden analógia amit ide kapcsolunk, az akadályok nélkül érvényesülhet.
Ez pedig arról szól most, hogy kaphatunk egy kis lökést az elinduláshoz, a feladataink elvégzéséhez. Érezhetjük azt, mintha energikusabbakká válnánk, mintha nagyobb lenne a tettvágy bennünk ebben az időszakban. Ez most főleg azért lesz érzékelhető, mert az elmúlt év bezártságát sokan nehezebben viselték, legfőképp pont a Kos és a Skorpió jegyűek.
Ez a közel két hónap lehetőséget adhat arra, hogy új erőre kapjunk a beszűkültségből. Érdemes ezt most kihasználni, ha van bennünk vágy valaminek az elindítására és úgy érezzük, készen állunk erre. Annál is inkább, mert olyan alházban áll most a Mars, ami nagyon támogatja azt, hogy meggyógyítsuk magunkat a sérüléseinkből azáltal, hogy kiállunk magunkért, felvállaljuk az önállóságunkat és teszünk a haladásért.
Másrészt viszont ügyelni kell arra, hogy felerősítheti az indulatokat, agressziót is. Ebből a szempontból az előbb említett alháznak van egy olyan jelentése is, hogy harcosságot is adhat. Tehát nem csak pozitív akarattal és teremtő erővel, hanem lobbanékonysággal, indulatossággal, nagyobb vehemenciával is meg lehet élni most ezeket a nagyobb erőket.
Érdemes tehát odafigyelni, hogy ha meg akarunk oldani valamit, akkor azt ne önfejűen, erőből, leharcolva a másikat tegyük, hanem olyan kezdeményezőkészséggel, amiből mindketten győztesen kerülünk ki.
Ezt a hatást még jobban felerősítheti a Kosban tartózkodó Uránusz a Mars mellett. Az Uránusznak van egy olyan hatása, hogy mindent felborogat, átrendez, kiszámíthatatlanná tesz. Ettől érezhetünk egyfajta nyugtalanságot magunkban.
Ha most jönnek váratlan helyzetek, ami cselekvést igényel tőlünk, ne ijedjünk meg. Lehet nem számítottunk rá, vagy nem olyan formában, ahogyan érkezett. De most megvan hozzá a cselekvési erőnk és akaratunk, hogy megoldjuk. Arra koncentráljunk, hogy ez ne indulatosan, arrogánsan valósítsuk meg, hanem előremutató módon. Tehát aki nehezebben tudja kezelni az érzelmi kitöréseit, az most jobban figyeljen magára azzal, hogy mire és hogyan reagál.
Az Uránusz átalakító hatása azonban azt a célt is szolgálja, hogy olyan, mint egy megoldókulcs. Tehát segít abban, hogy amit rendezni kell az életünkben, azt most tegyük meg. És nem csak konkrét élethelyzet megváltoztatására vonatkozhat, hanem a gondolkodásmódunkban való gyökeres változásra, átalakulásra is.
A másik jelentős hatású fordulat a védikus asztrológia számítása szerint a Plutó megérkezése a Bak jegybe. Ez azért izgalmas, mert a Pluto 20 éven keresztül lesz itt és hatásain keresztül tanít minket.
Mégpedig arra, hogy amit eddig nem jól oldottunk meg, azon legyen lehetőségünk javítani.
Mindaz, ami eddig az árnyékunkban volt, amire nem akartunk vagy tudtunk eddig rálátni, azt most észrevegyük és át tudjuk alakítani.
Megmutatja, hogy mi az, amiben változnunk kell, amit le kell végre tennünk, mert már nincs szükségünk rá a fejlődésünk érdekében. Lehet ez egy kapcsolat, egy régi szokás, egy berögzült gondolkodásmód.
A Pluto mellett itt van még két nagy bolygó, a Szaturnusz és a Jupiter. Ráadásul a felelősségvállalás jegyében találkozik a Plutó a Szaturnusszal, ami a nagy szembesítő, nem engedi a menekülést önmagunk elől. És a Jupiterrel, ami pedig a tapasztalatokon keresztül mutatja meg, hogy miben kell alakulnunk.
Mindenképp szól tehát ez arról, hogy egyéni és kollektív szinten is tanuljuk, hogy hogyan hozzuk ki magunkból a tudást, milyen képességekkel, adottságokkal rendelkezünk az eddigi tapasztalatink alapján a megújulásra.
Szép feladat, álljunk bele és nem meneküljünk el a helyzeteink elől, mert most az önmagunkkal való őszinte találkozás felszabadító erejébe vihet el minket.
Ha pedig segítségre van szükséged a változáshoz, megújuláshoz, várlak egyéni konzultációra.
szeretettel:
Fatime
Ami nem öl meg, az megerősít.