Alapvető vágyunk, igényünk, szükségletünk az, hogy érezzük, szeretve vagyunk. Ha ebből hiánya van az embernek, minden szinten rosszul érezheti magát.

Ezt hajtjuk és keressük a kapcsolatokban, a gyerekvállalásban, a munkában, az élményeinkben, a tárgyaink megszerzésben.

A szeretet valójában annak a megtapasztalása, hogy létezünk. Milyen egyszerű is lehetne az életünk, ha tudnánk hinni abban, hogy pusztán az, hogy a világon vagyunk, mekkora nagy áldás, milyen fontos és értékes dolog.

Ha hinnénk abban, hogy nem kell semmit tenni azért, hogy elismerjenek, mennyivel könnyebb lenne minden.

De miért nem tud ez ilyen lazán működni a gyakorlatban?

Miért kell állandóan bizonyítanunk, hogy jók vagyunk?

Miért érezzük azt, hogy meg kell harcolni az igazunkért?

Hogy bármit is igazolni kellene a világnak, a környezetünknek, hogy képesek vagyunk rá?

Ha el tudnánk hinni, hogy a szeretetet nem kell kiérdemelni sem nekünk, sem a másiknak, akkor a kapcsolataink, az önmagunkhoz való viszonyunk is felszabadulhatna a súlyok alól.

Ha a gyerekedre gondolsz, és ő pont nem úgy viselkedik, ahogyan te azt szeretnéd: nem hoz jó jegyeket; visszafelesel; puffog; elzárkózik; nincs kedve veled beszélni, másképp akar élni, mint ahogy te azt jónak véled… akkor mit teszel?

Elveszed tőle a szeretetedet azzal, hogy dühös leszel rá? Vagy bünteted őt a figyelmed megvonásával valamilyen módon? Ez nem a szeretet.Mi lenne, ha úgy tudnál rá tekinteni, hogy ő is egy önálló létező, akinek lehetnek gondjai, gyengeségei, más véleménye, akár még épp rossz kedve is? Ha ezen keresztül tudnád látni őt, képes lennél haragudni rá? Vagy inkább a szívedre ölelnéd és egy jó szóval, egy támogató gesztussal éreztetnéd vele, hogy bármit is tesz, te szereted őt, mellette vagy ítélkezés nélkül.

Amikor párkapcsolatban élsz, és arra vágysz, hogy a társad figyeljen oda rád, töltse veled az idejét, legyen fontos neki az, ami neked, de mégsem ezt kapod. Te mennyire szereted őt? Vajon hányszor ítélkezel felette és kéred számon tőle azt, ami a te elvárásod. Vagyis egy olyan dolgot, amit te akarsz, hogy megtegyen, de nem biztos, hogy ez neki menni fog. Hogy képes rá. Ha te hajlandó lennél úgy tekinteni rá, mint egy csodás létezőre, aki nem hibás, nem rosszabb a másiknál, csak szeretné ő is megtapasztalni magát.

Ha megengednéd, hogy a társad is önmaga lehessen, éppúgy ahogy te is, akkor vajon milyen minőségű kapcsolatban élnétek?

Mi lenne, ha a párodban, a gyerekedben, a főnöködben, a szüleidben nem a hibáztathatót látnád meg, hanem a szerethetőt?

Hogyan éreznéd magad, ha a másik erényeit, jó tulajdonságait, értékeit nap mint nap visszasugároznád felé? Lehet, hogy ő is elkezdené ezt tenni feléd? Lehet, hogy egyszer csak azt vennéd észre, mennyi csodálatos dolog van benne. És benned is. És a kapcsolatotokban is.

Olyan egyszerű az egész.

Figyeld meg, hogy mindenki csak egy létező. Minden létezés alapja a szeretet. Mindenki boldog szeretne lenni. Szeresd őt azért, ami a legjobb benne, és akkor a hiányosságai eltörpülnek! És szeresd magadat azért, aki és amilyen vagy, hogy a negatívumaid helyett a megbecsülést érezhesd önmagad iránt!

És akkor semmi akadálya nem lesz, hogy a kapcsolatod magaddal és a másikkal kinyíljon és önfeledt örömmé váljon!