A család az a rendszer, ami mindenki számára meghatározó alap a személyiségének fejlődésében, az egyes életszakaszainak a megélésben.

Ebben a rendszerben meghatározó szerepe van annak, hogy hányadikként születünk meg, hogy van e előttünk már valaki és születik-e még testvér utánunk.

Korábbi írásomban már volt szó arról, hogy mit jelent a születési sorrend szerepe az életünkben, valamint hogy milyen külső tényezők hatnak ránk.

Itt újraolvashatod őket:

 

 

Most konkrétan az elsőszülött és az egykék helyzetét és jellemzőit szeretném bemutatni.

Elsőszülöttek:

Mottója: „lehettem volna még jobb is”

Az elsőszülött kialakulhat úgy, hogy elsőnek születik valaki és úgy is, hogy túl nagy a korkülönbség a testvéréhez képest.

 

Mik a legfőbb jellemzői az elsőszülötteknek?

– Ők a legönállóbbak, de nagyon maximalisták is. Megbízhatóak, jól követik a szabályokat, mert tisztelik a tekintélyt.

– Meglehetősen célorientáltak és törekvőek, az érdekeiket hatékonyan tudják érvényesíteni.

– Született vezetők, gyakran felelősségteljes pozíciót töltenek be vagy önállóan dolgoznak.

– Hajlamosak kritikusak lenni magukkal és másokkal is a maximalizmusuk miatt.

– Nagy teljesítményre képesek, mert hajtja őket a becsvágy, hogy minél jobban teljesítsenek.

– Fontos nekik a külső, ápolt a megjelenésük.

 

Miért lesznek belőlük vezetők?

Mert rájuk hárul a legnagyobb felelősség. Az elsőszülött az, akin a szülők gyakorolják a gyereknevelést. Nagy nyomás ez nekik, és ez megy át a gyerekbe is. A szülők gyakran tőlük várják el az álmaik beteljesülését, ezért úgy érzik, nekik magasabb szinten kell teljesíteniük.

 

Mi a kettősség az elsőszülött személyiségében?

Meg lehet élni a szuverén, irányító oldalukon keresztül a dominanciájukat, de úgy is, hogy szolgálatkészen dolgoznak, hiszen a felelősségvállalás könnyen megy neki.

  • A szolgálatkész elsőszülöttek többnyire jó tanulók és megbízható munkaerők. Ők belül nagy megfelelési kényszerrel küzdenek. Hiszen ők voltak a felelősségteljes rangidősök, akinek kézben kellett tartani a dolgokat, kisebb testvéreik helyett is.      „Te vagy a nagyobb, csináld meg, te ezt úgy is tudod”
  • Másik eset az, amikor domináns, erős akaratú és irányító személyiségek. Ők azok, akik rengeteget dolgoznak és nem tudnak pihenni a szabadságuk alatt sem. Képtelenek ellazulni, állandóan jár az agyuk valamin. Ennek viszont az az ára, hogy lehet jó az anyagi, egzisztenciális helyzetük, de a családi, baráti kapcsolataik nagyon megsínylik ezt.

 

Mik a legfőbb tulajdonságuk?

A maximalizmus. Sosem elégedettek magukkal, túl kritikusak másokkal is, nagyok az elvárásaik mindenkivel szemben.

Ezzel nagy stressznek tudják kitenni magukat és a munkatársaikat is. Többet vállalnak, mint amit elbírnak, mert nekik mindent teljesíteniük kell.

A maximalizmus szorongást okoz, ez pedig betegségekhez vezet. Migrén, hátfájás, gyomorpanaszok. A felszínen tökéletesnek látszanak, de belül frusztráltak lehetnek, görcsösek, mert azon rágódnak, hogy elég jó lesz e, amit csinálnak.

A halogatás is a jellemezőjük lehet, mert attól félnek, hogy hibázni fognak vagy olyan magasak az elvárásaik, hogy félnek belekezdeni. Azt mondják: ha több időm lett volna, sokkal jobban sikerülhetett volna.

 

Feladatuk:

  • Meg kell tanulniuk nemet mondani. Ugyanis hajlamosak túlvállalni magukat a tökéletesség hajszolása miatt.
  • Fontos lenne, hogy merjék felvállalni a hiányosságaikat és hogy nem kell tökéletesnek lenniük.
  • Azt kell tudatosítani magukban, hogy kiváló képességekkel rendelkeznek, és hogy a tehetségüket a legpozitívabb módon kamatoztassák.

 

Egykék:

Ők az elsőszülöttek hatványozott formában.

Jellemző tulajdonságaik:

– Gyerekként érettebbek a kortársaiknál.

– Hajlamosak az önközpontúságra, mert sosem kellett testvérekkel versengeniük a szüleik  figyelméért.

-Ez a kiemelt figyelem magabiztossá teheti, de ugyanakkor belül lehet kishitű is, aki a magabiztosságával csak ezt akarja elrejteni. Mivel magasak az elvárasaik, nehezen viselik el a kudarcot. A versenyhelyzetek motiválják őt.

-Ők azok, akinek a legnehezebb lehet az alkalmazkodás, hisz nem volt testvérük, akihez kellett volna.

Az egykeség két lehetséges oka:

  1. nem lehetett több testvér: ilyenkor a szülők szeme fénye lesz és burokban nevelkedhet. Ő lesz a legfontosabb. Ez felnőttként okozhat beilleszkedési zavarokat, alkalmazkodási problémákat.
  2. eleve csak egy gyereket akartak : ilyenkor mini felnőttként kezelhetik őt a szülők. Mivel ő gyerekként feltehetőleg nem nagyon tudta megélni a gyermeki létet, lehet majd később fog lázadni vagy lesz infantilisebb felnőtt.

Feladatuk:

Tegyék lejjebb a lécet és ismerjék el magukat és másokat is a tökéletesség hajszolása nélkül is.

Meg kell tanulniuk elfogadni mások véleményét is és alkalmazkodni a külvilághoz.

 

Következő írásomban a középső gyerek, a másodszülött és a legkisebb gyerek helyzetét és jellemzőit mutatom majd be.

 

Felhasznált irodalom: Kevin Leman: Születési sor(s)rend